– Miért harcoltak maguk, ha a jólét, a gazdasági felemelkedés nem foglaltatott az elképzeléseikbe?
-Semmi esetre sem gyárért, bankért, vasútért!
-Akkor hazudtak, mert ha egy forradalom a nép javát és felemelkedését tűzi a zászlajára, s mégsem az a végcél, akkor az hazug, öncélú pusztítás.
A fenti sorok a Klapka légió c. film végén, ha úgy tetszik annak tetőpontján hangzanak el. A párbeszédet követő pillanatokban derül ki a légió egy vezetőjének, a Koltai János által alakított Mednyánszky Sándornak, a tény, hogy a hazában nem látják szívesen a forradalom zászlaját, hogy a nemzet hőseként hagyta el Magyarországot és most kvázi ellenségként tért vissza, hogy a ’48-as emigráció vakbuzgó hite a szabadságharc újraélesztésében hamis alapokon nyugodott. Hit volt és hit maradt, vagy talán az sem. A Jászai Mari által játszott Szidónia szájából hangzik el a történet kulcsmondata; „…mert tisztában látok Trencsén vármegyéből, mint maguk Párizsból, Turinból?” Ez a mondat nem más, mint egy ítélet, mely az egész történelmi eseményről szól. Leírja az emigráció egy részének vakságát a korabeli hazai és a nemzetközi viszonyokra, a hiábavaló eltökéltséget egy ügy mellett, amire immáron idehaza nem kíváncsi senki. Ha madártávlatból nézzük e mondatokat az 1866-os év történéseit, politikáját, néplelkét láthatjuk kibontakozni, de ha a földön ragadva kicsit közelebbről szemrevételezzük a dolgot, akkor a Kádár diktatúra gondos, puha propagandáját látjuk egy történelmi eseményen keresztül hatni. Látni fogjuk, hogy a Klapka légió inkább szólt a ’80-as évek magyar állampolgárának és inkább szólt ’56-ról, mint az 1866-os történelmi eseményekről.
Történelmi háttér, avagy miről szól a film a felszínen?
A Hajdufy Miklós – a ’90-es években SZDSZ-es politikus – által írt és rendezett, 1983-ban napvilágot látott Klapka légió a magyar történelem egy sajnos kevéssé közismert szegmensébe az ún. neoabszolutizmus időszakába kalauzolja el a nézőt. A tévédráma az 1866-os évbe, a porosz-osztrák-olasz háborúba röpít bennünket. A német egyesülési háborúk részét képező konfliktus pár hónappal az osztrák-magyar kiegyezés előtt tört ki. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után külföldre menekült katonai és politikai elit az az 1849 és 1867 közötti időszakban azon fáradozott, hogy nagyhatalmi segítséggel Magyarországot felszabadítsák a Habsburg-ház uralma alól. Az emigráció és a nemzet azonban – ha szabad így fogalmazni – nagyon eltávolodtak egymástól. Ezt a politikus Pulszky Ferenc, aki kezdetben Kossuth híve volt, a következőképpen írta le: „Minden emigráció azt hiszi, hogy ő képviseli legtisztábban a leigázott nemzetet, hogy őbenne testesülnek meg a nemzet aspirációi s hogy az ő szava a nemzet szava. Egy ideig ez csakugyan igaz lehet; de lassan-lassan új viszonyok fejlődnek ki (…) Az emigráció s a nemzet eszmeköre lassan-lassan különválik egymástól, s a vége csakugyan az, hogy nem értik egymást. Az emigráció panaszkodik a nemzet opportunizmusáról, a nemzet az emigráció túlzott nézeteiről. Az idő megteszi végre hatását, a nemzet vágyai sohasem valósulnak meg teljes kiterjedésükben; de a baljóslatok se teljesednek be, s a nemzeti élet fejlődik folyvást.”
Pulszky gondolatait az utókor kétségkívül igazolja. A Komáromy György és Csáky Tivadar által mondott hazai felkelésre való hajlam nem létezett, lázálom volt csupán. Klapka György és a Komáromy-féle emigráns csoport ezen a lázalmon felbuzdulva – Kossuthot kihagyva – tárgyalásokat kezdtek Bismarckkal és a porosz kormánnyal, ahol biztosították a német államférfit arról, hogy Magyarországon fegyveres felkelés tör ki, ha a poroszok bevonulnak Magyarországra. Az ügy megsegítése érdekében Bismarck elrendelte, hogy hozzanak létre egy magyar légiót.
A tisztikarban nem mutatkozott hiány, hiszen az emigráció soraiban bőven akadtak tapasztalt negyvennyolcas veteránok. Annál nehezebb volt azonban a közkatonákat toborozni, így a szervezők kénytelenek voltak a porosz hadifoglyok között magyar származásúakat keresni. Amikor július 26-án a poroszok és az osztrákok Nikolsburgban békét kötöttek, a neissei főtéren már díszbe öltözve álltak a frissen alakult légió katonái, hogy a zászlójuk megszentelésekor esküt tegyenek az ügyre, amelyért fegyvert fogtak. 1560 fő. Mindössze ennyit sikerült összetoborozni. Ez a „sereg” indult meg Magyarország irányába 1866. júliusában mely sereg augusztus 2-án lépte át a magyar határt. Innen Turzófalváig (szlovákul: Turzovka) nyomultak előre. A szlovák lakosság azonban nem fogadta őket kitörő lelkesedéssel, forradalmi zászlókkal, kiegyenesített kaszákkal. A poroszok elrendelték a cseh területek katonai kiürítését. A demarkációs vonal mögé történő visszavonulást. A hadihelyzet sem alakult jól Klapkáék számára. Az osztrák hadvezetés nem tétlenkedett: amint értesültek a légió betöréséről, gyorsan csapatokat irányítottak a térségbe és elvágták a légió visszaútját Poroszország felé. Klapka felismerte, hogy csapatával a nyílt összecsapás esélytelen lenne. Augusztus 4-én hajnalban ezért elrendelte a visszavonulást. A légió még az osztrák gyűrű bezárulása előtt északi irányban, a hegyeken keresztül igyekezett kitörni. Végül a szerencsének is köszönhetően sikerült elkerülniük a nyílt összecsapást, puskalövés nélkül hagyták el Magyarországot. Nem sokkal később a légiót feloszlatták, az emigránsok pedig szétszéledtek a nagyvilágban, sokan közülük a hét hónappal későbbi kiegyezés után hazatértek Magyarországra. Klapka György tábornok a Kossuth Lajos által csak „turzovkai promenádnak (séta)” bélyegzett vállalásról a következőképpen vélekedett: „Kiégett volna a szemem, ha (…) úgy múlt volna el a háború, hogy kardomat se húztam ki a hüvelyéből. Tisztában voltam vele, hogy az osztrákok az első fára felakaszthatnak, ha a kezükbe kerülök, mert hisz fegyverszünet idején törtem az országra, se én, sem csapatom nem állt a nemzetközi hadijog oltalma alatt. Mindazonáltal meg kellett kockáztatnom a vállalkozást, ha csak nem akartam egész életemben szégyenkezni.”
Párhuzamok
A film cselekményét szemlélve nehéz elválasztani, hogy mi szól a XIX. századról és mi a XX. század ’80-as éveiről. Ezt úgy hívjuk, hogy történelmi parabola. Mit takar ez esetünkben: a rendező keres egy témát és kitalál hozzá egy történetet, hogy mindazt, amit a világról gondol, egy filmszerű keretben mondhassa el. Mire gondolunk itt? Példának okáért vegyük az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot. Nem kell sokat gondolkodni és láthatjuk, hogy minden erőfeszítés nélkül párhuzamba állítható az ’56-os eseményekkel. Akkurátusabban: ahogy ’48-ban, úgy ’56-ban is magára hagyta a Magyar ügyet a nagypolitika. A film, illetve maga a konkrét történés pedig ugyan erről szól, hogy a poroszok ígéreteik ellenére magára hagyják a Klapka vezette légiót. A ’80-as évek nézői számára milyen üzenetet közvetített ez? Hát azt, hogy jobb beletörődni a fennálló rendszerbe, egy elnyomó hatalom uszályában utazva, mely viszonylagos jólétet és békét biztosít. A fentiekben már idézett Mednyánszky Sándor és Szidónia közötti párbeszéd pontosan erről szól. Mi lehet, mi van még ebben? A film indirekt ítéletet mond a nyugatra disszidált, antikommunista magyarok fölött, hisz ők nem láthatják, hogy mi a helyzet itthon, nem tudhatnak semmit. Kritikájuk hamis és hazug alapokon nyugszik. Megbízhatatlanok, durvák és elvesznek mindent (lásd: a rekvirálási jelenetet amikor a légiósok szó szerint kisöprik a szegény falusi tót padlását). De ne feledkezzünk el a helyi nemességről sem, akik alamuszi módon, kivárva, hogy mi lesz helyezkedni kezdenek a légiósok és az osztrák érdekek között.
Színészek és egyebek
Ezt a részt rövidre fogom. A film színészlegendákat vonultat fel, és pont ez a leggyengébb pontja. Egy-egy félmondatra ugranak be, melyek egyébként minden szempontból jelentéktelenek, nem befolyásolnak semmit az ég adta világon. A párbeszédek a következő gyenge pont. Úgy tűnik, hogy a szereplők nem hús és vér emberek, hanem egy-egy eszme, ideológia megtestesítői, akik jönnek, elmondják amit az eszme mondat velük és tovább állnak. A film egyébként 106 perc terjedelmű, soknak érzem arra, hogy a „sereg” nem csinál mást csak megy, visszafordul, majd újra elindul, vándorol, elbaktat Magyarországig, ott szusszan egyet és elindul vissza. A színészi játékba kivetni valót nem találtunk, igaz nem is igen volt ideje senkinek tehetségét csillogtatni, a karakterek pontos jellemét nem ismerhettük meg, karakterfejlődésről pedig szó sem lehetett.
Összegzés
A Klapka légió egy feltűnően rossz film. Témáját tekintve gyöngyszem, hisz a korszak nem került bele a filmesek látókörébe, így kb. egyedülálló. Egy modern feldolgozásért kiáltó téma.
Értékelés: 3/10
Felhasznált Irodalom:
Lengyel Beatrix: A Klapka-légió tisztjei (1866) – Magyar Nemzeti Múzeum, Blogcikk (2020. ápr. 7.)
Klapka György tábornok visszaemlékezései és levelezése – idézetek a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből és Kossuth Lajos irataiból
Farkas Katalin: Magyar függetlenségi törekvések 1859–1867 – a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés. (PhD értekezés, ELTE BTK, 2007)
Lukács Lajos: Magyar politikai emigráció 1849–1867. Budapest, 1984.
Szénássy Zoltán: Klapka György. Pozsony, Madách, 1992.
Kienast, Andreas: Die Legion Klapka. Eine Episode aus dem Jahre 1866 und ihre Vorgeschichte. Wien, 1901.
Budapesti Szemle, 1881/27–28. szám
Klapka György életrajzi adatok
Tabán-Anno blog: Mi volt a Klapka-légió?
Encyclopedia Britannica: György Klapka. (szerk. 2025) britannica.combritannica.com
GHDI (German History in Documents and Images): Speech by August Bebel (1870)
Britannica: Klapka’s Memoirs and Works – Klapka művei és visszaemlékezései (1887)