A Klapka-légió az 1848–49-es szabadságharc bukása utáni magyar emigráció utolsó nagy katonai kísérlete volt a Habsburg-uralom megdöntésére. Az 1866-os osztrák–porosz háború során, Otto von Bismarck porosz kancellár támogatásával, magyar emigránsok szervezték meg a mintegy másfél ezres légiót Klapka György tábornok vezetésével. Céljuk az volt, hogy porosz szövetségben fegyverrel vívják ki Magyarország függetlenségét, kihasználva Ausztria háborús meggyengülését.
Függetlenségi tervek 1849–1866 között
Az 1848–49-es magyar szabadságharc leverése után sok politikus és katona kényszerült emigrációba. A száműzöttek nem adták fel a magyar függetlenség kivívásának reményét, és Európa konfliktusaiban kerestek lehetőséget egy újabb felkelésre. Az 1850-es években több alkalommal is felcsillant a remény. Az 1853–56-os krími háború idején a nyugati hatalmak és Törökország Oroszország ellen harcoltak, Ausztria pedig ingadozó semleges szerepet játszott. A magyar emigránsok egy része bízott benne, hogy Ausztria meggyengül, de ez nem következett be. 1859-ben, a francia–piemonti–osztrák háború (második olasz függetlenségi háború) során a magyar emigráció tényleges lépésre szánta el magát. Klapka György közreműködött egy Magyar Légió felállításában Piemontban. A Piemonti Magyar Légió 1859 júliusában alakult meg és mintegy kétezer fős volt. Főként a Habsburg-hadsereg olasz frontján átállt vagy fogságba esett magyar katonákból toborozták tagjait. A légió parancsnokává Klapkát nevezték ki, aki ekkor Piemont szolgálatában tábornoki rangot kapott. A magyar légió azonban alig vehetett részt harcokban, mert a villafrancai fegyverszünet és a gyors békekötés miatt 1859 szeptemberében feloszlatták. A váratlan francia–osztrák kiegyezés – amely Lombardiát átengedte Piemontnak, de a Habsburg Birodalmat nem ingatta meg – meghiúsította a magyar függetlenségi terveket. Klapka ekkor csalódottságában visszavonult a légió éléről, és tiltakozásképpen a piemonti hadseregből is kilépett.
1860-ban újabb lehetőség adódott az olasz egységmozgalom révén. Sok magyar emigráns csatlakozott Garibaldi vörösingeseihez a Nápolyi Királyság elleni hadjáratban. Türr István 1848-as honvédtiszt vezetésével létrejött az I. Magyar Légió Garibaldi seregében, mintegy ezer fővel, amely vállalkozás célja az volt, hogy Dél-Olaszország felszabadítása után esetleg Magyarországra is átvihető legyen a forradalom lángja. A Türr-légió végigharcolta Garibaldi hadjáratát, majd az Olasz Királyság hadseregébe integrálták. Végül az olasz egység megvalósulása után 1867-ben ezt a légiót is feloszlatták.
1861–64 között a magyar emigráció politikai téren is megosztottá vált. Teleki László gróf – a hazai Határozati Párt vezéralakja – Párizsban és Londonban próbált diplomáciai támogatást szerezni a magyar függetlenséghez, de 1861-ben tragikus hirtelenséggel meghalt. Időközben Kossuth Lajos, az 1849-es kormányzó-elnök Torinóban megalakította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot (emigráns kormánytanácsot), és az olasz egységmozgalomhoz kapcsolódva dolgozott terveken. 1862-ben Kossuthnak sikerült III. Napóleon francia császárral egy elvi megállapodást kötnie: egy esetleges újabb háború esetén Itáliában új magyar légió alakulhat, amely betör Magyarországra és felkelést robbant ki. E terv megvalósítására azonban nem került sor, mert Napóleon végül nem akarta szétverni a Habsburg Monarchiát és az 1859-es békekötéshez hasonlóan a status quo fenntartásában lett érdekelt.
1863-ban a lengyelországi januári felkelés kínált újabb reményt. A magyar emigránsok rokonszenvvel figyelték a cári Oroszország elleni lengyel szabadságharcot, bízva abban, hogy ha az osztrákok beavatkoznak vagy a konfliktus eszkalálódik, Magyarország is fellázadhat. Néhány magyar önkéntes harcolt is a lengyelek oldalán, ám a felkelést az orosz túlerő vérbe fojtotta. Ausztria, okulva az olaszországi tapasztalatokból, ezúttal tartózkodott a beavatkozástól, így a Habsburgok ereje megmaradt, a magyar akció ismét elmaradt.
Minden kudarc ellenére a magyar emigráció reménykedve tekintett az 1860-as évek közepére. 1866 elején Európa ismét háború szélére sodródott, amikor Poroszország és az Osztrák Császárság között elmérgesedett a viszály a német egység kérdésében. Otto von Bismarck tudatában volt annak, hogy Ausztria soknemzetiségű birodalma sebezhető, ha a nemzetiségeit fellázítják ellene. Ahogy egy kortárs megfigyelő, August Bebel később rámutatott: Poroszország 1866-ban tudatosan játszott rá a nemzeti kártyákra – kiáltványban szólította fel a cseheket a Habsburgok elleni lázadásra, és magyar légiót állított fel Klapka vezetésével azzal a céllal, hogy a magyar népet is szembe fordítsa az osztrák uralommal. Ez az időszak kínálta a magyar emigrációnak az “utolsó reményt”, hogy fegyverrel vívhassák ki a nemzet szabadságát.
A légió létrejöttének politikai és katonai háttere
1866 nyarán kitört az osztrák–porosz–olasz háború, amelyben Poroszország és a vele szövetséges Olasz Királyság együttesen támadtak az Osztrák Császárságra. A magyar emigráció azonnal mozgósítani kezdett: mind a Kossuth Lajos vezette csoport, mind a tőle független Csáky–Komáromy-féle társaság igyekezett szerepet találni a konfliktusban. Gróf Csáky Tivadar és Komáromy György 1862 óta saját szakállukra építettek kapcsolatokat a külföldi kormányokkal (előbb az olasszal, majd a porosszal), gyakran Kossuth tudta és beleegyezése nélkül. Ők Teleki László politikai örökségének tekintették magukat, és úgy vélték, Kossuth túlságosan kompromisszumképtelen és elszakadt a magyar realitásoktól. Csákyék azt a benyomást keltették a porosz vezetés felé, hogy Magyarországon kiterjedt titkos szervezet áll készen egy felkelés kirobbantására, ha támogatást kap. Bismarck késznek mutatkozott ezt a “magyar kártyát” kiaknázni.
Otto von Bismarck
Forrás: https://marinamaral.com/otto-von-bismarck-2/
1866. június 23-án Poroszország hadat üzent a Habsburgok szövetségeseinek, majd pár nap múlva megindult a porosz invázió a Habsburg Birodalom sziléziai és csehországi területei felé. Kossuth Lajos, Csáky Tivadar és Klapka György már a háború előrevetülő árnyékában megkezdték a tárgyalásokat az együttműködésről. Kossuth óvatosságot szorgalmazott: ő írásos szerződéshez és egy jövőbeni magyar függetlenség biztosítékaihoz kötötte volna a fegyveres akciót. Csáky ezzel szemben hajlott a gyors cselekvésre. Porosz részről Bismarckék inkább Csákyékkal tárgyaltak, akik nem szabtak annyi feltételt, és készek voltak a légió azonnali bevetésére. Ennek érdekében jelentős pénzügyi támogatást is kaptak a porosz kormánytól a magyarországi konspiráció finanszírozására és egy porosz területen felállítandó magyar légió költségeire.
Klapka György, az emigráció legismertebb katonai szaktekintélye 1866-ban 46 éves volt. A porosz hadvezetés hadseregtábornoki rangban (Generalmajor) kívánta őt megnyerni a légió élére. Klapka, noha Kossuthtal szoros kapcsolatban állt, a hazatérés reményében vállalta a feladatot. Később így vallott motivációjáról: „Kiégett volna a szemem, ha úgy múlt volna el a háború, hogy kardomat se húztam ki a hüvelyből. (…) Meg kellett kockáztatnom a vállalkozást, ha csak nem akartam egész életemben szégyenkezni.”
Klapka György
Forrás: https://cultura.hu/aktualis/200-eve-szuletett-klapka-gyorgy/
Június végén a magyar légió szervezése hivatalosan is kezdetét vette Poroszországban. Klapka június 30-án Berlinbe érkezett, ahol személyesen tárgyalt Bismarckkal a légió felállításának részleteiről. Időközben a porosz hadsereg villámgyors hadjáratban vereséget mért az osztrákokra: július 3-án megnyerték a döntő königgrätzi csatát. Az osztrák főerők megsemmisítő veresége nyomán a háború kimenetele gyakorlatilag eldőlt. Ezzel egy időben azonban Poroszország Észak-Sziléziában megkezdte a magyar légió toborzását és kiképzését, arra az esetre, ha mégis szükség lenne bevetésére.
A Klapka-légió megalakulása
A Klapka légió alakuló gyűrűjének központjául a porosz–osztrák határhoz közeli Neisse városa (akkori Porosz-Szilézia, ma Nysa, Lengyelország) szolgált. Itt gyűltek össze július folyamán a különböző helyekről verbuvált magyar katonák. Tisztekben nem volt hiány, az emigráció színe-java tapasztalt ’48-as honvédtiszt volt, a legénység azonban annál hiányosabb. A poroszok ezért a Königgrätz utáni napokban nagy számban ejtett osztrák hadifoglyok közül igyekeztek magyar nemzetiségű közkatonákat megnyerni a légió számára. A hadifogolytáborokban toborzott magyar bakák számára a légió szabadulást és hazaszolgálatot kínált. Emellett érkeztek önkéntesek is az emigránsok közül szerte Európából. Így sikerült nagyjából 1 500–1 600 fős haderőt összeállítani. A légió szervezeti felépítését a porosz hadsereg mintájára alakították ki: létrejött egy zászlóaljnyi gyalogság (8 századba tagolva), egy kisebb lovasság (egy huszárszázad) és egy hattöltényű lövegekből álló tüzérüteget is kiállítottak. Az alegységek élére többnyire az emigráció híres honvédtisztjei kerültek, akik közül többen a szabadságharcban századosi/őrnagyi rangot viseltek, most pedig vállalták az alacsonyabb beosztású parancsnoki posztokat is a légióban. Vetter Antal tábornok (az 1849-es honvéd hadsereg egykori vezérkari főnöke) szintén csatlakozott, bár ő idős kora miatt csak tanácsadóként volt jelen a légió mellett. A katonák többsége porosz egyenruhát viselt kisebb magyar jelképekkel. Kortárs leírások szerint „piros sipkát” hordtak, ami a légió megkülönböztető jelvénye lett. A légió háromszínű magyar zászló alatt vonult hadba, a remény és visszatérés jelképeként.
A Klapka légió tisztjei
Forrás: https://ma7.sk/kavezo/a-klapka-legio-tortenete
Július 26-án – éppen azon a napon, amikor az osztrák és porosz hadvezetés Nikolsburgban megkötötte a fegyverszüneti feltételeket, Neisse főterén ünnepélyes keretek között felsorakozott a Klapka-légió. Az eseményre a helyszínre érkezett gróf Csáky Tivadar, aki időközben a Magyarországon működő titkos forradalmi bizottmány elnökeként tevékenykedett. A forradalmi bizottmány volt hivatott a hazai felkelést előkészíteni, legalábbis papíron. Csáky három honvédzászlót hozott magával, melyeket ünnepélyesen átadott Klapka tábornoknak. A zászlószentelést és eskütételt Neisse főterén tartották meg; a légió mind az 1560 főnyi katonája felesküdött a magyar zászlóra és a Habsburgok elleni harchoz való hűségre. A jelenlévő porosz katonai és civil hatóságok barátságos semlegességgel szemlélték az eseményt – a porosz kormány ekkorra már hajlott a békére, de a magyar légió fellépését még hasznos alkualapnak tekinthette.
Részlet a Klapka légió c. filmből
Forrás: https://www.dailymotion.com/video/x58qhfs
Az eskütétel után a porosz hadvezetés vasúti szerelvényeket biztosított a légió számára, hogy minél gyorsabban a frontra juthasson. A légió egységeit vagonokba rakták és elszállították a porosz–osztrák határhoz közeli Oderberg állomásig (ma Bohumín, Csehország). E pontnál tovább a poroszok hivatalosan nem akarták engedni a légiót, hiszen a Nikolsburgban kötött előzetes fegyverszünet értelmében a harci cselekményeket szüneteltetni kellett. Klapka és társai azonban ekkor elhatározták, hogy önhatalmúlag folytatják útjukat Magyarország felé, még ha ezzel meg is szegik a fegyverszünet előírásait. Úgy érezték, most vagy soha! Ha a porosz–osztrák béke véglegessé válik, oda a magyar ügy esélye. Klapka tudatában volt annak, hogy vállalkozása de jure immár nem élvez nemzetközi hadijogi oltalmat – egy fegyverszünet idején indított invázió lázadó csapatával az elfogott légiósokat az osztrákok akár felkelőkként kivégezhetnék. Mégis, a tábornok és legénysége vállalta ezt a kockázatot a magyar szabadság reményében.
A Klapka-légió 1866-os hadjárata
1866. július 31-én a légió átlépte a porosz határt és betört az Osztrák Császárság területére a Jablonka-hágón keresztül. A Jablonka-hágó (Jablonkai-szoros) a Morva- és Sziléziai-Beszkidek hegyei között vezet át, összekötve Sziléziát Morvaországgal és az egykori Magyar Királyság északnyugati részével (Trencsén vármegyével). A légió az augusztus 1-jére virradó éjjel érte el a hegyvidéki határövezetet. Augusztus 2-án a Morávka-patak völgyében vonult a Kárpátok gerince felé. Délután 2 órakor Klapka György és csapata magyar földre lépett – tizenhét év után először álltak fegyveres magyar emigránsok hazájuk földjén. A katonák kitűzték a nemzeti trikolórt, és a szemtanúk leírása szerint megható jelenetek játszódtak le: „Az érzést, mely ekkor az egész sereget elfogta, nem lehet leírni, tisztek és emberek egymás karjaiba borultak” – írta Mogyoródy Adolf ezredes Kossuthnak beszámoló levelében. A légió ezen az éjszakán felverte táborát magyar területen, a határhoz közeli Turzófalva (Turzovka) határában.
Turzófalva
Forrás: https://gallery.hungaricana.hu/en/SzerencsKepeslap/1256533/
Bár a légiósok euforikus hangulatban voltak a hazatérés első pillanatától, hamarosan kijózanító tapasztalatok érték őket. A Trencsén és Árva vármegyei határvidék lakossága – döntően szlovák anyanyelvű parasztok, kisebb részben magyar nemesek – nem tanúsított semmilyen lelkesedést irántuk. A helyi birtokosok és falusiak közönye rideg valóságként mutatta meg, hogy a magyar felkelés eszméje ebben a régióban nem talált követőkre. Hiába hordott a légió magyar zászlót és verbuvált jelszavakat, a nép passzívan szemlélte vonulásukat. Ráadásul az itt élő szlovákok egy része tartott a magyar nemzeti felkeléstől, melytől saját helyzetük javulását nem várták. A légió vezetői hiába keresték a kapcsolatot esetleges helyi támogatókkal, Csáky Tivadarék korábbi ígéreteivel szemben a vidéken semmiféle felkelés vagy partizántevékenység nem kezdődött.
Mindeközben a hadihelyzet is gyorsan romlott a légió szempontjából. A porosz–osztrák fegyverszünet híre késve jutott Klapkáék tudomására, de augusztus 3-án reggelre bizonyossá vált, hogy Nikolsburgnál megkötötték az előzetes békét, és az ellenségeskedések hivatalosan megszűntek. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a porosz főparancsnokság visszarendelte a támogatását a magyar akció mögül. Sőt, a poroszok a légiónak is üzenték, hogy álljon le és vonuljon vissza, mert már nincs szükség a hadművelet folytatására. Klapka azonban – a korábbi elhatározásához híven – ekkor még nem fordult vissza. Úgy döntött, legalább egy rövid magyarországi hadjáratot végrehajt, hogy megmutassa a világ előtt a magyar szándékot, és esetleg kihasználja a bizonytalan viszonyokat.
Az osztrák hadvezetés sem tétlenkedett: amint értesültek a légió betöréséről, gyorsan csapatokat irányítottak a térségbe. A Jablonka-hágót az osztrákok újra birtokba vették, elvágva a légió visszaútját Poroszország felé. Klapkáék augusztus 3-án továbbnyomultak Turzófalvától dél felé, de hamarosan híre jött, hogy több irányból osztrák katonaság közeledik feléjük, jelentős túlerőben. Az osztrák főerők ekkor már nem voltak lekötve máshol – a fegyverszünet lehetővé tette, hogy akár az egész észak-magyarországi haderőt a légió bekerítésére fordítsák. Klapka felismerte, hogy csapatával a nyílt összecsapás esélytelen lenne. Augusztus 4-én hajnalban ezért elrendelte a visszavonulást. A légió még az osztrák gyűrű bezárulása előtt északi irányban, a hegyeken keresztül igyekezett kitörni. Klapka hadicsellel próbálkozott: egy nagy kerülőt téve oldalirányban tértek ki, hogy kikerüljék az osztrák üldözőket. Ügyesen manőverezve sikerült is elkerülniük a nyílt összecsapást – puskalövés nélkül hagyták el Magyarországot. A légió gyakorlatilag néhány napos “hadjárat” után augusztus 5-re visszaért a poroszok által ellenőrzött területre, még mielőtt az osztrák csapatok utolérték volna őket. A katonák kimerülten, csalódottan vonultak vissza eredeti gyülekezési körletükbe, Oderberg térségébe.
Így fejeződött be a Klapka-légió rövid élete: harci cselekményre végül nem került sor, a légió nem találkozott közvetlenül az osztrák sereggel. A vállalkozás mindössze egy rövid intermezzo maradt a nagyhatalmi háború árnyékában. A kortárs sajtó – főként az osztrákbarát lapok – gúnyosan kommentálták a történteket. Egy újsághír így írt: „Klapka tábornok egy állítólagos magyar önkéntes csapat élén a Jablonkai-szoroson át Trencsén megyébe tört. (…) Az egykori honvédtábornok alig érzett magyar földet a lába alatt, már meg is kellett fordulnia és Oderberg felé hátrálnia összeolvadt csapatával. Reméljük, e rövid intermezzo mind a porosz kormányt, mind Klapka tábornokot meggyőzte arról, hogy tendentiák és operációk számára a magyar föld még nem alkalmas.”
A kudarc okai és a légió feloszlatása
A Klapka légió kudarcának több egymást erősítő oka volt. Legfőképpen a nemzetközi helyzet változása fosztotta meg a légiót a siker esélyétől: a poroszok villámháborúja túl gyorsan eldőlt, így Bismarcknak már nem volt szüksége a magyar kártyára. Sőt, a poroszok érdeke lett a békekötés siettetése, így Bismarck a fegyverszüneti tárgyalásokon Ausztria felé azt a jelzést kívánta küldeni, hogy nem támogatja tovább a birodalmon belüli lázadókat. Ennek megfelelően Berlin vissza is vonta támogatását, és gyakorlatilag magára hagyta a légiót, sőt utasította Klapkáékat a visszatérésre. A porosz pragmatikus politika tehát a magyar ügyet csupán eszközként használta fel.
A belső tényezők legalább ekkora szerepet játszottak. Csáky Tivadar és Komáromy György túlzó ígéretei ellenére nem létezett valódi előkészített felkelési hálózat Magyarországon. A magyar lakosság döntő része passzív maradt. Az 1850-es évek neoabszolutizmusa ugyan elnyomó volt, de a jobbágyfelszabadítással és a gazdasági konszolidációval a Habsburg rezsim némileg stabilizálta uralmát. Deák Ferenc vezetésével a hazai politikusok mérsékelt többsége inkább a kiegyezés lehetőségét kereste Bécssel, semmint egy újabb fegyveres kalandot. Így aztán 1866 nyarán nem robbant ki felkelés, sem a Felvidéken, sem máshol az országban.
További okként említhető a vállalkozás késlekedése. Maga Klapka is utóbb belátta, hogy a porosz engedély túl későn érkezett: mire a légió valóban hadra fogható lett (július végére), a háború lényegében véget ért. Ha néhány héttel korábban indulhattak volna, például június végén, a háború elején akkor talán több esély nyílik komolyabb akcióra. Persze ez sem garantált volna felkelést, de az osztrák haderőt legalább megoszthatta volna a légió jelenléte. Így azonban az időzítés kedvezőtlen volt: a Klapka-légió szinte az utolsó pillanatban lépett színre, amikor már nem oszthatott, nem szorozhatott a nagyhatalmi játszmában.
A kudarc utólag komoly vitatkozáshoz és vádaskodáshoz vezetett az emigráción belül. Klapka György augusztus 14-én lemondott a légió parancsnokságáról és elhagyta a tábort. Csalódott a poroszokban, akiket bizonyos fokú árulással vádolt, de saját társai teljesítményét is kritikusan látta. Klapka távozása után a légió katonái porosz fennhatóság alatt, Bauerwitz (ma Baborów, Lengyelország) környékén táboroztak tovább augusztusban. Itt tétlenül várakoztak, hátha a nemzetközi helyzet fordulata mégis lehetővé tesz valami szerepet számukra, de hiába. Szeptember 30-án a légiót a porosz hatóságok hivatalosan is feloszlatták, a fegyvereket begyűjtötték, a katonákat elbocsátották.
Az emigráns vezetők között időközben kitört a viszály. Kossuth Lajos élesen bírálta az akciót, amit nem vele egyeztetve indítottak. Szemére vetette Csákyéknak, hogy „mintha a zászló becsületét meg lehetett volna menteni egy páratlanul nevetséges fiaszkóval”. Szerinte ez a vállalkozás csak a nemzeti ügy lejáratására volt jó. Kossuth konkrét vádakkal is élt: azt állította, Csáky és Komáromy megfelelő garanciák nélkül alkudozott a poroszokkal, nem robbantottak ki felkelést az ígéretük ellenére, és a poroszoktól kapott pénz nagy részét elsikkasztották. A kudarc után Kossuth és hívei lényegében árulókként tekintettek a másik frakcióra. Csáky Tivadar és Komáromy György tagadták az anyagi visszaélést, de későbbi kutatások szerint Kossuth bírálata részben megalapozott volt. Az emigráció e belső meghasonlása tovább gyengítette a magyar függetlenségi mozgalom hitelét.
Komáromy György
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1romy_Gy%C3%B6rgy_%28jog%C3%A1sz,_1817%E2%80%931872%29#/media/F%C3%A1jl:Kom%C3%A1romy_Gy%C3%B6rgy.jpg
Maguk a légió közkatonái keveset értettek a feletteseik közti politikai-cselszövéses vitákból. Számukra a légió néhány hetes története felemelő, bár végül csalódással végződő élmény maradt. A hosszú tétlen várakozás alatt a táborban szolgáló honvédek időtöltésképpen közösen emlékiratokat fogalmaztak Kossuthhoz, Klapkához és Csákyhoz, üdvözletüket és hűségüket kifejezve.
Utóélet és következmények
A Klapka-légió kudarca ellenére fontos hatással volt a magyar történelem alakulására. Ausztria 1866-os katonai veresége Poroszországtól és a magyar légió – bár csekély mértékben – hozzájárult ahhoz a nyomáshoz, amely a Habsburg vezetést a megegyezés irányába terelte. Ferenc József császár rádöbbent, hogy a birodalom jövője veszélyben foroghat, ha a magyarokkal nem rendezik a viszonyt, hiszen egy újabb háború esetén a magyar kérdés bármikor fegyveres konfliktussá fajulhat. 1867-ben sor került az Osztrák–Magyar Kiegyezésre, amely a magyar nemzet számára széles körű belső önkormányzatot és dualista államszerkezetet biztosított. A kiegyezés ugyan nem hozott független magyar államot, de kompromisszumos módon rendezte a viszonyt a Habsburgok és Magyarország között.
A történet történelmi megítélése vegyes. Sokáig hajlamosak voltak pusztán kuriózumként vagy “nevetséges fiaskóként” avagy a „turzovkai promenádként (séta)” kezelni a Klapka légió esetét, ahogyan azt Kossuth és a kortárs kritikusok tették.
A kiegyezést követően amnesztia lépett életbe és az 1848–49-es szabadságharc óta emigrációban élő magyarok jelentős része hazatérhetett.
Borítókép forrása: https://ma7.sk/kavezo/a-klapka-legio-tortenete
Felhasznált Irodalom
Lengyel Beatrix: A Klapka-légió tisztjei (1866) – Magyar Nemzeti Múzeum, Blogcikk (2020. ápr. 7.)
Klapka György tábornok visszaemlékezései és levelezése – idézetek a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből és Kossuth Lajos irataiból
Farkas Katalin: Magyar függetlenségi törekvések 1859–1867 – a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés. (PhD értekezés, ELTE BTK, 2007)
Lukács Lajos: Magyar politikai emigráció 1849–1867. Budapest, 1984.
Szénássy Zoltán: Klapka György. Pozsony, Madách, 1992.
Kienast, Andreas: Die Legion Klapka. Eine Episode aus dem Jahre 1866 und ihre Vorgeschichte. Wien, 1901.
Budapesti Szemle, 1881/27–28. szám
Klapka György életrajzi adatok
Tabán-Anno blog: Mi volt a Klapka-légió?
Encyclopedia Britannica: György Klapka. (szerk. 2025) britannica.combritannica.com
GHDI (German History in Documents and Images): Speech by August Bebel (1870)
Britannica: Klapka’s Memoirs and Works – Klapka művei és visszaemlékezései (1887)