Koszta egyedül ücsörgött a Cristo kávéház teraszán a szmirnai tengerparton (ma: Izmir). Egyszer csak két ember ragadta meg hátulról. Bedobták a vízbe, ahol két-két ember két csónakkal várta a magyar szabadságharc honvédszázadosát. Támadói elhurcolták a pár kilométerre horgonyzó Hussar nevű hadihajóra. Koszta Márton elrablásának ügye bejárta a korabeli sajtót és nagy felháborodást keltett helyi és a nemzetközi viszonylatban is. Koszta személye ezen felül diplomáciai csatározásba kényszerítette az osztrák és az amerikai feleket is. A Koszta Márton-ügy kiváló betekintést nyújt az osztrák titkosszolgálat működésébe, a lázadók megfigyelésébe és adott esetben hazahurcolásának módjaiba is.
belényesi Koszta Márton
Koszta Márton egy görög származású magyar nemesi családban született, 1823. körül. A szabadságharcban századosi rangban harcolt. Jelentős személy hírében állott, mert amikor elrabolták őt, az akkor Londonban tartózkodó Rónay Jácint magyar emigráns, „mint közismert katona” említi őt a londoni Times hasábjain. Kuné Gyula, aki Kosztához hasonlóan szintén Belényesen született ideális férfiszépségnek írja le őt, aki hatalmas erejű és vitézségéről ismeretes tiszt volt. A szabadságharcban részt vesz a szerb felkelők elleni küzdelemben, végigharcolja az erdélyi hadjáratot. A vöröstoronyi csata után az orosz intervenciósok dandárját a török fennhatóságú Havasalföldre szorítják, ahol megadják magukat a török csapatoknak. Egy ideig Sumlában, a menekülttáborban tartózkodik, innen elkerül Kütahyába. 1851-ben Londonba távozik majd innen Amerikába utazik, ahol kitanulja az ács mesterséget és amerikai állampolgárságért folyamodik, mely későbbi megmenekülésének záloga lesz. Ezt követően visszatér az Oszmán Birodalomba, hogy ácsmesterségét kamatoztatni tudja.
A Koszta Márton-ügy (Koszta affair)
A szmirnai eset Koszta Márton Franlin Pierce elnöknek címzett levele alapján íródott:
Koszta Június 22-én egyedül üldögélt a szmirnai tengerpart Cristo nevű kávéháza előtt, amikor hátulról két markos kéz ragadta meg. Felugorva, látta, hogy még vagy féltucat ember áll mögötte, tőrökkel a kezükben. Dulakodni kezdett támadóival, akik behajították őt a tengerbe, ahol két csónak, két-két emberrel várakozott rájuk. A támadók ezekbe a csónakokba ugráltak, és a vízből felbukkanó Kosztát megragadva, gyorsan kezdtek evezni az onnan három mérföldnyire horgonyzó Hussar nevű hadihajó felé. Közben hol kiemelték, hol visszanyomták a vízbe a magatehetetlen Kosztát. Amikor közel értek a hajóhoz a csónakba emelték és kezét-lábát összekötve, mint valami zsákot, az osztrák hajó felélzetére dobták, ahol ágy ágyúhoz kötözték.
Közben megérkezett Schwarz kapitány, a hajó parancsnoka, és durván rászólt Kosztára, hogy ki ne merje nyitni a száját, mert ötven korbácsütést vágat rá. Parancsára Kosztát, még mindig összekötözve, levitték a hajó fenekére, ahol, bár kezére-lábára láncokat vertek, külön egy oszlophoz kötötték. Koszta a kimerültségtől elájult. Nyolc óráig volt ebben a helyzetben, s arra eszmélt fel, hogy a hajóorvos valami erősítőt ad be neki.
Másnap, 23-án négy ember felcipelte őt a hajó szalonjába, ahol 12 osztrák hajóstiszt és a törökországi osztrák főkonzul kérdéseket tett fel neki. E kihallgatás közben futott be a kikötőbe a St. Louis nevű amerikai hadihajó, amit az osztrákok azonnal észrevettek. Koszta kijelentette, hogy neki meg van az első amerikai polgárpapírja, amerikai polgár lesz és máris az Egyesült Államok védelme alatt áll. Ekkor visszavitték a hajófenékre, ahol ezúttal már egy matracot és egy széket talált. Röviddel ezután érkezett meg a híres Ingraham, a St. Louis kapitánya a szmirnai amerikai konzul társaságában a Hussar-ra. Kosztát egészen június 30-ig a hajófenéken tartották, mellette állandó jelleggel hat ember állt, revolverrel a kezükben, azzal a paranccsal, hogyha Koszta csak mozdulni mer lőjék agyon.
Június 30-án az amerikai konzul újra fel ment az osztrák hajóra, ahol megkérdezte Kosztát, hogy szabadon bocsájtása esetén szándékában áll-e, hogy visszamenjen az Egyesült Államokba? Koszta igennel válaszolt. Visszavitték a hajófenékre, ahol július 2-án Ingraham hajóparancsnok megkérdezte Kosztát hogy igényli e az Egyesült Államok védelmét? Az igenlő válaszra ezt jelentette ki: „You shall have it!” – „Meglesz!”.
Aznap négy órakor, anélkül, hogy a láncokat levették volna róla, partra vitték Kosztát, ahol a francia konzul vette védelmébe és a francia kórházban helyezte el.
Koszta maga csak ennyit mond el az amerikai elnökhöz intézett levelében. Az elfogatásától eltelt napok azonban sokkal mozgalmasabbak voltak, mint ő maga azt elképzelte.
Szmirnában a helyzet kritikus
Az osztrák merénylet leírhatatlan izgalmat keltett Szmirnában, amely azokban az időkben központja volt a különböző országokból odakerült politikai menekülteknek. Percek alatt kiderült, hogy az osztrák főkonzul felelős az emberrablásért. A kikötő partján tömérdek nép hullámzott, a helyi sajtó élesen elítélte az emberrablást. Tiltakozó gyűléseket szerveztek, fegyveres görögök jelentek meg a parton (Kosztát magukénak érezték görög neve okán), voltak olyan prostituáltak akik bojkottálták az osztrák tiszteket. Másnap pedig, június 23-án, újabb, ezúttal véres lefolyású eset történt.
Az osztrák hajó három tisztje meggondolatlanul partra ment, s leült az egyik kávéházban. Rövidesen 10-15, többnyire olasz ember támadta meg őket. Az egyiket golyóval sebesítették meg, a másikat oldalba szúrták, a harmadiknak pedig valahogy sértetlenül sikerült megúsznia a támadást. A megszúrt fiatalember egy báró Hackelberg nevű 18 éves tisztjelölt volt, aki dulakodás közben a vízbe esett és bele is fulladt. Másnap ott temették el Szmirnában.
Azonnal megindult a diplomáciai levelezés. Offley, amerikai konzul, rögtön jelentette az esetet a konstantinápolyi amerikai követségnek, amelynek vezetője George P. Marsh követ helyett az ügyvezető, John P. Brown vette kézbe az ügyet. Azonnal írt báró Brück osztrák nagykövetnek, közbenjárását kérve, hogy Kosztát bocsássák szabadon. Brown június 27-én kelt levelében arra hivatkozik, hogyha már az osztrákok nem tartják tiszteletben a szultánt, akinek területét ilyen erőszakos módon megsértették, legalább respektálják az Egyesült Államokat, melynek alkotmányára Koszta felesküdött.
Brück még aznap válaszolt, azt hangoztatva, hogy Koszta sohasem szűnt meg „osztrák” alattvalónak lenni, s különben is a hajón folyt tárgyalások alatt magyarnak mondta magát. Ausztria és Törökország szerződése pedig felhatalmazza Ausztriát, hogy a saját alattvaló fölött minden török területen fennhatóságot gyakoroljon. Brown két nap múlva újra írt Brücknek, hangoztatva, hogy Koszta Márton birtokában van az első amerikai polgárpapírnak, amit úgy a szmirnai konzulátuson, mint a konstantinápolyi követségen bemutatott, ennek alapján kaphatta meg a „tezkereh” nevű török tartózkodási engedélyt is.
Ha magyarnak mondja magát – hangsúlyozza Brown – , ezt csak azért teszi, mert hűséges a szülőföldjéhez, s különben is csak ez az egyetlen bűne. Ezért mondja azt is, hogy mint magyar akar meghalni.
Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a diplomáciai közbenjárás semmi eredményt sem fog hozni. Brown azt az utasításszerű tanácsot adta Ingraham parancsnoknak, hogyha másként nem megy, alkalmazzon erőszakot az osztrák hadihajóval szemben.
A forrongás tovább tartott a parton; az osztrákok többnyire görög bérencei esküdöztek, hogy legyilkolják az amerikai hajó tisztjeit, amire a Koszta pártján álló olaszokazzal válaszoltak, hogy minden halálért tíz görög fog az életével fizetni. Az európai kereskedők minden osztrákot kizártak a klubjaikból. Az osztrák nagykövet elégtételt követelt az ifjú Hackelberg báró haláláért és 24 óra múlva a diplomáciai összeköttetés elvágásával fenyegetőzött. A török kormány, szokása szerint, mindent megígért, bár titokban örült az osztrákok sarokba szorításának. Megígérték, hogy Ali pasát, az ottani kormányzót büntetésből valami jelentéktelen helyre küldik, s hogy a fővárosból bizottság megy le, hogy kivizsgálja az ügyet, elfogja a tetteseket, és átadja őket az osztrákoknak.
Csupán két vaj volt: az egyik, hogy véletlenül éppen a szent ramadán ünnepet ülte az iszlám világ, amikor a szultánhoz napokon kerezstül nem lehetett hozzáférni, márpedig az intézkedésekhez az ő jóváhagyása szükséges. A másik, hogy Ali pasa a szultán sógora volt. Mondani sem kell, hogy a bizottság sohasem indult el Konstantinápolyból.
Ingraham és a jól bevált amerikai „agresszív tárgyalás”
Mikor Ingraham parancsnok először lépett a Hussar hadihajó fedélzetére, az ügyeletes tiszt kereken tagadta, hogy a hajón bármilyen fogoly is lenne. Mikor július 2-án újra a hajóra ment ezeket mondta Schwarz kapitánynak: ” … mikor először itt jártam, az Ön hadnagya szemtől szemben hazudott nekem. Ilyen gyávaságra az én hajóm legutolsó inasa sem volna képes! Hol van a fogoly, látni akarom!”
Amikor az osztrák kapitány még mindig habozott, Ingraham így folytatta: „Ne felejtse el, ha a fogoly az Egyesült Államom védelmét kéri, és ahhoz a legkisebb joga is van, én magam fogom levenni őt erről a hajóról!”
Ingaraham, akit az eset rendkívüli mértében felizgatott, az eset után csak két nappal, július 4-én írta meg első jelentését, amelyet Marsh amerikai következ intézett. A levélben összefoglalja az eseményeket. Július másodikán reggel nyolc órakor ment utoljára az osztrák hajó fedélzetére, ahol utolsó kijelentése az volt, hogyha Koszta délután 4 órakor nem lesz a parton, erőszakot fog alkalmazni.Schwartz kijelentette, hogy neki semmilyen joghatósága nincsen a fogoly fölött, akinek ügyét az osztrák konzulnak kell elintéznie, egyúttal pedig tiltakozott a fenyegetés ellen. A parton a két konzul között zajlott heves tárgyalás, aminek az lett az eredménye, hogy az osztrák fél beleegyezett, hogy Kosztát 11 órára szabadon bocsássák. Ingraham tisztában volt vele, hogy az eljárás mennyi bonyodalmat és veszélyt rejtett magában, ezért levélben arra kérte a követségi embereket, hogy álljanak mögé és igazolják eljárását a felettesei előtt. Hangsúlyozza azt is, hogy az ő egyszem hajójával szemben az osztrákoknak három hajója állt egymás mellett, s bár az amerikai ágyúk nagyobbak voltak, az osztrákok több, 26 ágyúval rendelkeztek.
„És megtörtént…”
„És megtörtént amit sohasem tételeztem volna fel az osztrákokról, hogy Kosztát láncokba verve tették partra, miket a francia konzul azonnal levétetett róla.
Mindez leírhatatlan izgalmak közepette történt. A nép lelkesedése nem ismert határt. Az amerikaiakat távozásukig szakadatlan ünneplésekben részesítették, amelyeken Koszta nem vehetett részt, mert elgyengülve, a francia kórházban kellett maradnia.
Július 4-én, két nappal az eset után, amikor Ingraham is megírta első jelentését, különös eset történt, mintegy befejezéséül az izgalmaknak. Ingraham levele utóiratában ezt mondja: „július 4-én, az amerikai szabadságünnepen, a három osztrák hajó felhúzta az amerikai csillagsávos lobogót, hogy így adjon tisztességet a napnak.
Viszlát te öreg kontinens
Koszta október 15-én a Sultana nevű kis hajóval elhagyta Szmirnát, hogy visszautazzék Amerikába, ahová október legvégén érkezett, Bostonba. Azonnal Washintonba utazott, ahonnan levelet küldött Pierce elnöknek melyben megköszöni az amerikai nép jóságát. Nem sokkal később az amerikai külügyminiszter fogadta, majd személyesen az elnökkel is kezet rázhatott.
Ingraham parancsnok két évvel az eset után került vissza Amerikába. A kongresszuson külön emlékérmet verettek a tiszteletére. Ingraham az amerikai testvérháborúban a déliek hadiflottájában szolgált.
Borítókép forrása: saját szerkesztés
Felhasznált irodalom
Vasváry, Ödön 1988: Magyar Amerika. Somogyi-Könyvtár, Szeged.