„Tíz darabot mutatott, amelyek mind a legközönségesebb s nálunk csak faluról falura vándorló bűvészek által adatni szokott silányak voltak s még a bámulatos művészetet nem ismerő amerikai nézőket sem elégítette ki. De bevétele tudományával volt arányban. (Tíz dollár, kevesebb, mint itt léte alatti kiadása.) Később beszélvén vele, azt mondá, hogy a mostani darabjaival még nem léphet fel, több gépekre, eszközökre van szüksége s néhány száz dollárra, hogy előadásait nagyobb lármával és fénnyel hirdethesse és adhassa, mert – mint mondá – Amerikában csak az a művész boldogul, aki nagyban tud humbugolni. Sohasem hittem, hogy magyar képes és alkalmas legyen ilyen kenyérkereset módra, de látom, hogy az aranynak is van salakja, de még az otthon munkához nem szokott, mesterséget nem tanult, henyélve élt nemesi ivadék itt is kerüli a dolgot, míg lehet, s hajlandó magát ilyenforma keresetre adni…”

– László Károly Körmendy Lajos honvédhadnagyról, 1852.