„Elszóródtunk a föld hátán, mint egy második Izrael.”
– Kossuth Lajos, a „bukás” után
„Anglia és Amerika! Ne feledjétek a ti büszke biztonságtokban azokat, akik elnyomottak… Ne adjatok ti, két hatalmas nemzet, szabadalmat a cárnak, hogy kény-kedvére rendelkezzék az emberiség felett… legyetek ti a világ felszabadítói.”
– Kossuth Lajos beszéde a londoni Guildhall banketten (1851)
„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”
– Kossuth Lajos (1861)
„Ne civakodjunk afölött, hogy mik voltunk, egyesüljünk arra aminek lennünk kell.”
– Kossuth Lajos iratai
„Mi magyarok nem bírunk a világpolgárság azon fokáig elmállani, hogy hazánkon kívül hont találhasson”
– Kossuth Lajos iratai
Kiutahia egy borzasztó hely – körülbelül oly alant fekszik, mint talán Palermo s mégis annyira hideg, hogy most april vége felé még semmi fa nem zöldel s levegője oly éles, hogy az embernek arcza fáj tőle: kopár kőporos hegyek veszik körül, melyeken semmi vegetáczió…
Kossuth Lajos nem volt elragadtatva Kütahyától
Magyarországgal azonban sokáig nem juthatott semmi összekötetésbe. Makk tüzérezredes volt az első, ki hozzá juthatott be mint festész; francziának adta ki magát, s az alatt, hogy a török jelenlétében Kossuth arczképét festette, képes volt vele érintkezni s utasításait venni.
Pulszky Ferenc Kossuth elszigeteltségéről
Gondoljuk meg, hogy mennyire felületes és ugyanakkor mennyire jellemző volt az a lelkesedés, amely Kossuthot kísérte: mint valami másfajta politika vagy újmódi tánc. Az egész országban szónoklatokkal ünnepelték, de minden egyes szónoklat csak a tömeg gondolkodását, vagy gondolkodás-hiányát fejezte ki. Senki sem állott az igazság alapján. Csak úgy verődtek össze, egyik a másikra, és az egész semmire sem támaszkodva, mint ilyen esetben szokott lenni. Amint a hinduk elképzelése szerint az egész Föld egy elefánt hátán áll, az elefánt egy teknősbékán és a teknősbéka semmin. Az egésznek az eredménye a Kossuth kalap.
Henry David Thoreau, író és filozófus Kossuthról és a Kossuth-lázról