Korai évek és katonai pályafutás (1817–1839)
Illosfalvi Bangya János 1817. december 2-án született Apaj községben, Pozsony vármegyében egy régi magyar nemesi családban. Édesapja, Bangya Miklós komáromi táblabíró és koltai földbirtokos volt, édesanyja Thuróczy Franciska. A család katolikus vallású, köznemesi rangú volt, hagyományosan a vármegyei hivatalnoki réteghez tartozott. A fiatal Bangya János korán elhagyta szülőfaluját, előbb a nagyszombati katonai nevelőintézetben tanult, majd 1834-ben tizenhét évesen kadétként belépett az osztrák császári hadseregbe. A 33. gyalogezrednél szolgált eleinte, 1836-ban Milánóban már gránátos őrmesteri rangban teljesített szolgálatot. Katonai tehetségére felfigyeltek felettesei is. 1837-ben áthelyezték a bécsi Nemesi Testőrséghez, ahol számos magyar származású ifjú tiszthez hasonlóan kiváló kiképzést kapott, és kiterjedt udvari kapcsolatokra tett szert. A bécsi testőrség évei megalapozták katonai szaktudását és társadalmi ismeretségeit, amelyek későbbi pályafutása során is fontosnak bizonyultak.
Magyar testőrök Bécsben.
Forrás: https://hu.wikibooks.org/wiki/F%C3%A1jl:Magyar_test%C5%91r%C3%B6k_B%C3%A9csben.jpg
Azonban Bangya János katonai karrierje a császári hadseregben viszonylag rövid ideig tartott. 1839-ben – alig 22 évesen – kilépett az aktív szolgálatból, és a civil szférában vállalt szerepet. Bécsben kapott állást az Erdélyi Udvari Kancelláriánál, ahol hat éven át (1839–1845 között) egy titkárságot vezetett. E pozícióját úgy említik, mint az akkori bécsi „erdélyi udvari ágens”, bizonyos Baksy irodájának főnöke. Ez a munka az erdélyi ügyek birodalmi képviseletével függött össze, és Bangya itt értékes tapasztalatot szerzett a bürokrácia és a titkos információáramlás terén. Kiterjedt ismeretségei révén betekintést nyert a Habsburg kormányzat kulisszatitkaiba, ami később, kettős ügynöki tevékenységében is megmutatkozott.
Újságírói pálya és a forradalom előestéje (1846–1848)
Az 1840-es évek közepére Bangya János új területen is kipróbálta magát: az újságírásban. 1846-ban házasságot kötött Vital Antónia úrinővel Bazinban (ma Pezinok, Szlovákia). Ekkoriban Bécsben élt és újságíróként működött, de érdeklődése a közéleti és politikai kérdések felé fordult. 1848 tavaszán, a forradalmi hullám előestéjén Bangya Pozsonyban szerkesztői pozíciót vállalt. 1848. március 22-én átvette a Pressburger Zeitung című lap szerkesztését. A Pressburger Zeitung addig német konzervatív szellemű lap volt (Neustadt Adolf szerkesztésében), ám Bangya liberális irányba fordította a lap hangvételét.
Az áprilisi törvények nyomán a magyar országgyűlés Pozsonyból Pestre költözött, és vele együtt a politikai élet súlypontja is áthelyeződött. Bangya János Pozsonyban Hungaria címmel saját politikai hírlapot is alapított és szerkesztett, amely hetenként kétszer jelent meg. E lap révén igyekezett a pozsonyi eseményeket és a reformmozgalom híreit közvetíteni. Miután a kormány és az országgyűlés Pestre tette át a székhelyét 1848 tavaszán, Bangya is a fővárosba költözött, hogy közel legyen az eseményekhez. Pesten társszerkesztőként működött együtt Zerffi Gusztávval Der Ungar című német nyelvű lapnál. (Érdekesség, hogy Zerffi később hozzá hasonlóan hírhedt besúgó lett – a két egykori szerkesztőtárs az emigrációban is kapcsolatban maradt és titkos jelentéseket szállított az osztrák rendőrségnek.)
Bangya János tehát újságíróként aktív részese volt az 1848-as forradalmat megelőző pezsgő sajtóéletnek és politikai diskurzusnak. Jelen volt az utolsó pozsonyi diétán (1848 tavaszán az utolsó rendi országgyűlésen) tudósítóként. A forradalmi eszmék lelkes híveként és jól értesült újságíróként értékes információkkal rendelkezett a bécsi és a pesti politikai helyzetről egyaránt. Ez a kettős rálátás – a bécsi udvar köreiből és a magyar reformellenzék köréből – különösen alkalmassá tette őt későbbi hírszerzői feladataira, bár ekkor még kifelé a nemzeti szabadság ügyének elkötelezett híveként mutatkozott.
Szerepvállalás az 1848–49-es szabadságharcban
1848 szeptemberében, a fegyveres konfliktus kitörésekor Bangya János is katonai szolgálatra jelentkezett a magyar honvédseregbe. Ekkor már jelentős katonai tapasztalattal bírt a császári hadseregből, amit a nemzetőrség és honvédség szervezése során kamatoztatni tudott. Szeptember folyamán Perczel Mór szervezésében létrejött egy különleges önkéntes alakulat, a Zrínyi-szabadcsapat, amely a Dráva mentén készülődött Jellasics horvát bán inváziójának visszaverésére. Bangya ebben az alakulatban századosi rangot kapott, és részt vett a Jellasics csapatai elleni hadműveletekben a Dunántúlon. Az 1848. szeptember 29-i pákozdi csatát követően a Perczel vezette szabadcsapat Muraköz vidékén folytatott harcokat, amelyekben Bangya is jeleskedett.
Az októberi hónap során a Zrínyi-szabadcsapatból hivatalosan is honvéd zászlóaljat szerveztek, ez lett a 35. (Zrínyi) honvédzászlóalj, amelyben Bangya János továbbra is századosként szolgált. Az év végén, 1848. december 1-jén – egyes források szerint november végén – előléptették őrnaggyá, és ő kapta meg a 35. zászlóalj parancsnokságát Perczel Mór drávai hadtestében. Irányítása alatt ez az alakulat részt vett a móri csatában (1848. december 30.), ahol súlyos veszteségeket szenvedett. A vereséget követően a zászlóaljat újraszervezték Balmazújváros térségében, így Bangya 1849 elején folytathatta a szolgálatot a honvédseregben. 1849 tavaszán Bangya zászlóalját beosztották a felső-tiszai hadszíntéren újjászerveződő magyar erőkhöz. Márciusban a 19. hadosztályhoz került, melyet Északkelet-Magyarország védelmére állítottak fel. Április-május folyamán Bangya a 19. hadosztály egyik Bereg megyei dandárának parancsnoka volt, részt véve a tavaszi hadjárat északi hadműveleteiben. A nyári hadjárat idején, 1849 júniusában csatlakozott Kazinczy Lajos ezredes újonnan szerveződő hadtestéhez. Kazinczy a Kárpátok előterében, Munkács központtal állított fel egy külön hadosztályt, amelynek Bangya János lett a tábori térparancsnoka (helyőrségparancsnoka). Kazinczy elismerte Bangya rátermettségét, és alezredesi rangra emelte.
A szabadságharc végnapjaiban, 1849 augusztusában Bangya is a világosi fegyverletétel után tovább harcoló erőkhöz tartozott. Amikor Kazinczy Lajos csapata Zsibónál 1849. augusztus 25-én letette a fegyvert, Bangya nem adta meg magát az osztrák hatóságoknak: a még ellenálló Komáromi várba szökött át. Komárom volt az utolsó erődítmény, amely csak 1849. októberében kapitulált. Bangya a vár védői között szolgált: szeptember 20. után Klapka György kinevezte a komáromi vár katonai rendőrségének parancsnokává. Szeptember 30-án pedig – a megadás előtti napokban – Klapka ezredesi rangra léptette elő Bangya Jánost, elismerve Bangya a Thaly-féle összeesküvés letörésében betöltött szerepét.
Emigráció és kémtevékenység Nyugat-Európában (1849–1854)
A szabadságharc leverése után Bangya János nyugatra menekült. 1850 és 1854 között előbb Párizsban, majd Londonban élt emigránsként. Hivatalosan újságíróként és politikai menekültként tevékenykedett. Cikkeket írt és tartotta a kapcsolatot a magyar emigráció tagjaival. Valójában azonban már ezekben az években az osztrák titkosrendőrség besúgója lett. Később nyilvánosságra került bécsi rendőrségi dokumentumok bizonyítják, hogy Bangya rendszeresen jelentéseket küldött a magyar emigrációról az osztrák államrendőrségnek, pénzjutalom ellenében. A párizsi magyar kolóniában különösen aktív volt ebben a szerepben: az osztrák ügynökökkel együttműködve igyekezett információkat szerezni a száműzött magyar vezetőkről, például Kossuth Lajosról és környezetéről. Idővel az emigráns közösség egy része gyanakodni kezdett rá, sejtették, hogy illetékteleneknek szivárogtat ki titkokat. Ennek ellenére még évekig sikeresen tette a dolgát anélkül, hogy lelepleződött volna.
Bangya János hamar túllépett az osztrákoknak végzett kémkedésen: több nagyhatalom titkosszolgálatával is kapcsolatban állt, igazi internacionalista kémkarriert építve. Az 1850-es évek elején a porosz politikai rendőrség szolgálatába is beállt. Berlin megbízásából az volt a feladata, hogy beépüljön az európai forradalmi emigránsok közé, különös tekintettel a szocialista és kommunista mozgalmakra. Bangya rendkívüli módon ügyeskedett ebben: Karl Marx közvetlen közelébe férkőzött Londonban. A német filozófus és forradalmár egy idő után annyira megbízott benne, hogy 1852-ben felkérte Bangyát: lépjen be a Kommunista Ligába, a nemzetközi forradalmár szervezetbe. Marx levelezéséből utólag kiderült, hogy teljes bizalommal volt iránta, és fontos információkat osztott meg vele. Bangya valójában „Sturm” fedőnéven a porosz ügynökükként működött, és a Marx által rábízott dokumentumokat és kéziratokat titokban továbbította a berlini rendőrségnek. Ezzel Bangya a 19. századi európai munkásmozgalom egyik legsikeresebben beépült provokátorává vált. Tevékenységével komoly károkat okozott: a porosz hatóságok pontos információkat szereztek a nemzetközi szocialista hálózatokról, Marxot pedig – anélkül, hogy tudott volna róla – folyamatos megfigyelés alatt tartották. Bangya ugyanakkor az osztrák titkosrendőrségnek is jelentett továbbra is, így kettős (sőt, többszörös) kém szerepét játszotta. Egyes források szerint még a frissen trónra lépő III. Napóleon francia császár ügynökeként is tevékenykedett ebben az időben. Ez azt jelentheti, hogy a francia titkosszolgálatnak is szolgáltatott információkat európai politikai csoportosulásokról vagy a Kossuth-féle emigráció mozgásáról. Az sem kizárt, hogy egyszerre több megbízójának dolgozott, tipikus „kettős ügynök” módjára saját előnyét keresve a nagyhatalmak rivalizálásában.
Az évek során Bangya számos bizalmas küldetést teljesített. Hírhedtté vált egy esete, amikor egy lengyel származású magyar emigráns hölgynek – Dembiński Henrik tábornok feleségének segített hamis útlevélhez jutni, hogy Párizsból titokban Magyarországra utazzon. Bangya szívességből elintézte a hamis útlevelet, ám közben mint osztrák ügynök azonnal értesítette Bécset a híres menekült asszony utazási tervéről. Ennek következtében Dembinszkinét a Habsburg hatóságok Pesten azonnal letartóztatták, amint megérkezett. Ez az árulás utólag bizonyította, hogy Bangya kész volt bárkit csapdába csalni a megbízói kedvéért, még azok közül is, akiket korábban barátként ismerhettek az emigrációban.
A magyar emigráns vezetők közül többen idővel gyanút fogtak. Szemere Bertalan volt miniszterelnök például 1852 végén már figyelmeztette Marxot, hogy legyen óvatos Zerffi Gusztávval és Bangya Jánossal, mert azok titkos rendőrségi kapcsolatban állhatnak. Kossuth Lajos is tudomást szerzett Bangya kétes ügyeiről: bár eleinte – még távollétében – diplomáciai feladatokra is próbálta felhasználni Bangyát, végül csalódnia kellett benne. A magyar emigráció kémhálózatának feltárásakor nyilvánvalóvá vált, hogy Bangya János 1851-re a bécsi titkosrendőrség legértékesebb informátorai közé tartozott. Miután lelepleződése egyre valószínűbbé vált, és Európában a politikai légkör is változott (a krími háború kitörése küszöbön állt), Bangya új lehetőség után nézett.
Törökországi katonai karrier és utolsó évek (1854–1868)
1854 tavaszán a keleti politikai helyzet fordulóponthoz érkezett: kitört az orosz–török háború (más néven krími háború), amelyben a nyugati hatalmak az Oszmán Birodalom oldalán avatkoztak be az orosz terjeszkedés ellen. Bangya János felismerte az ebben rejlő alkalmat. 1854 májusában Konstantinápolyba (Isztambulba) utazott, és felajánlotta szolgálatait a török kormánynak. Az Oszmán Birodalom, amely befogadta a magyar emigránsok jelentős részét (köztük Kossuthot is néhány évvel korábban), szívesen alkalmazott képzett európai tiszteket hadseregében. Bangya katonai tapasztalatát és nyelvismereteit latba vetve török szolgálatba lépett. A szultán hadvezetése táborkari főnöki beosztást adott neki: ezredesi ranggal került az ázsiai hadszíntéren harcoló egyik törzskarhoz, Musztafa pasa mellé.
Törökországban Bangya János jelentős fordulatot vett mind karrierje, mind magánélete tekintetében. Hogy új hazájában teljes bizalom övezze, áttért a muszlim hitre, és felvette a Mehemed bej nevet. A muzulmán hitre térés sok magyar emigráns tisztnél bevett gyakorlat volt abban az időben, mivel elősegítette a beilleszkedést és a katonai előmenetelt az Oszmán Birodalomban. Bangya – immár Mehemed bejként harcolt a Kaukázus térségében az oroszok ellen, és különösen kitüntette magát a cserkeszföldi (Circassia) hadműveletek során. Bátorságáért és haditettéért a szultántól megkapta a Karabatir előnevet is. Ettől kezdve török iratokban gyakran Karabatir Mehemed bejként említették.
Az Oszmán Birodalom haderejében Bangya több kitüntetésben és ajándékban részesült. Karrierje felfelé ívelt: a török hadseregben hosszú távon szolgált, összesen mintegy 14 évet töltve ott aktív állományban. A háború után is a hadsereg kötelékében maradt, és a katonai mellett rendészeti területen is szerepet kapott. 1864-ben a porta rangidős tisztjeként rendőr-főtanácsosi címmel kinevezték Konstantinápoly városának rendőrfőnökévé. Ezzel Bangya tulajdonképpen az ottomán főváros közbiztonságának első számú felelőse lett, ami komoly hatalommal és befolyással járt pozíció volt. Így a hajdani honvéd ezredes – aki ifjúkorában a bécsi udvar bizalmasa, majd a magyar szabadságharcosok bajtársa, később pedig titkos ügynök volt – élete végére az Oszmán Birodalom egyik nagyvárosának rendőri vezetőjeként fejezte be pályáját.
Törökországban Bangya János magánélete is új irányt vett. Újraházasodott: a kaukázusi hadjárat után a hűségéért cserébe egy tatár főnemes – egy hercegi család – ajánlotta fel neki leánya kezét. Bangya feleségül vette a tatár herceg 15 éves árva leányát, akit a szultán egyik ajándékaként kapott meg jutalmul szolgálataiért. E fiatal feleségtől négy gyermeke született: három leány (Hatikhe, Fatime és Adile) és egy fiú, Musztafa Aszim bej. Bangya családot alapított tehát az Oszmán Birodalomban, és gyökereket eresztett az ottani társadalomban. Gyermekeit muzulmánnak nevelte, és maga is a török elit részévé vált, bár nyugati műveltségét és magyar gyökereit nem tagadta meg.
Illosfalvi Bangya János – török nevén Mehemed bej – 1868. február 16-án hunyt el Konstantinápolyban, 50 éves korában. Halálakor a török csendőrség ezredese és a belügyminisztérium rendőri osztályának vezetője volt. Életútja rendkívül színes és ellentmondásos: egy magyar nemesi származású katona, aki szabadságharcosból lett titkos ügynök, majd az Oszmán Birodalom magas rangú tisztviselője. A magyar történetírásban alakja egyszerre jelenik meg, mint tehetséges katona és újságíró, illetve mint áruló besúgó, aki a nemzeti ügyet elhagyva az önös érdek és a hatalom szolgálatába szegődött. Kémtörténetei és kalandos életpályája révén Illosfalvi Bangya János a 19. századi magyar emigráció és hírszerzés történetének egyik emblematikus figurája lett.
Borítókép forrása: ARCANUM
Felhasznált Irodalom és Források:
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848–49. évi szabadságharcban. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1987. (Illosfalvi Bangya János életrajzi adatai)
Magyar Wikipédia: Bangya János szócikk (ellenőrzött változat, 2024. július 26.) – életrajzi adatok, katonai pályafutás, kémtevékenység és törökországi élet összefoglalása
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. kötet. Hornyánszky, Budapest, 1891. (Illosfalvi Bangya János szócikk)
Christopher Andrew: Titkos világ I: A hírszerzés története – Mózestől az orgyilkosok aranykoráig. Európa Kiadó, Budapest, 2021. (595–596. old.) – Karl Marx és a rendőri besúgók, Bangya János tevékenysége a kommunista mozgalomban
Deák Ágnes: Az államrendőrség és a neoabszolutizmus Magyarországon, 1849–1867. (Doktori disszertáció, ELTE BTK, 1995) – Részletes adatok Bangya János titkosrendőrségi ügynöki tevékenységéről, fedőneve („Sturm”) és osztrák rendőrségi jelentések
Napkelet, 1927 (V. évf. 8. sz.): Ujváry Zoltán: Kossuth lajos ellen tervezett merényletek – Ebben a visszaemlékezésben szerepel Bangya János kémtevékenységének lelepleződése és Dembinszkiné útlevelének históriája
Holmi folyóirat, 1998/11: Frank Tibor kutatásai alapján közölt cikk – Zerffi Gusztáv és Bangya János emigrációbeli besúgói tevékenységének összehasonlítása, Marx és Szemere levelezésének idevonatkozó részletei
Arcanum Digitális Tudománytár: Hungarian Biographical Lexicons & Archives – Bangya János és családja (Bangya Miklós, Bangya Imre) genealogiai adatai, Magyar Életrajzi Lexikon szócikk kivonatok